veni

Budavári labirintus

A várhegy barlangjainak kialakulása

A várhegy fő alkotótömege a budai márga. Ez az agyaghoz hasonló anyag jó teherbírású, víz hatására azonban elveszti állékony-ságát, teherbírása a negyedére csökken.
A hegy kopását egy 7-12 méter vastag mészkőpaplan akadályozza meg. Ez a mészkő néhol tömör, de több helyen repedések keletkeztek benne, amiken keresztül víz tört fel és üregeket, fülkéket alakított ki a mészkő és a márga határán. A vastag márgán azonban már nem volt képes átfolyni, ezért a várlejtő oldalában vájt utat magának. Így keletkeztek a még ma is meglévő források ősei. A víz üregképző hatása pedig kialakította a világviszonylatban is ritka mésztufa barlangokat.
barlangrendszer és az ember
Ezeket az üregeket már a Várhegyen lakó ősember, a "Budai Ősvadász" is ismerte. Ezt azok a leletek, kőszerszámok és csontok bizonyítják, amit Kadic Ottokár, a várbarlangokat legjobban ismerő barlangász talált a '30-as években.
A tatárjárás előtt itt élő emberek a barlangban található vizet használták kürtőket nyitva felettük.
A tatárjárás után, IV. Béla idejében, a barlangokban található tavacskák még ostrom idején is iható vizet szolgáltak. Az emberek a pincékben tárolták élelmiszereiket, boroshordói-kat, rejtegették értékeiket. A barlangokat az emberek összekötötték egymással, tűzvész, háborúk, ostromok esetén menedékként szolgáltak.

A védők pedig a barlangok oldalából kitörve támadtak az ostromlókra. Amikor a törökök elfoglalták a Budai Várat, azt rebesgették, hogy néhány budai pasa a mélyben falaztatta el háremhölgyeit, ahol gyakran húzták meg magukat rablók, bűnözők, pásztoróráikat töltő párocs-kák is.
A 19. század végén következtek be az első útbeszakadások, ami miatt sok barlangot betömtek törmelékkel és földdel.
Kadic Ottokár 1931-ben kezdte el a barlangok szakmai kutatását, ami során megállapította, hogy a természetes mésztufaüregek a világ legritkább barlangjai közé tartoznak.

A barlangrendszer először 1935-től volt látogatható a nyilvánosság számára, de a háború kitörésével megszüntették az idegenforgalmat és a járatok bizonyos részeiből lég-védelmi óvóhelyet építettek. Így alakult ki az ún. Nagy labirintus és ekkor épült a máig is működőképes sziklakór-ház, ami a háború vége felé valóságos halálgyárrá vált. A fertőtlenítőszerek hiánya és a nyirkos levegőben megtelepedett baktériumok miatt a nyílt sebekkel érkező betegek-nek szinte semmi esélyük nem volt a túlélésre.
A második világhábo-rú alatt a barlangrendszer ennek ellenére is - egyes adatok szerint - 4.000, mások szerint több mint 10.000 ember életét mentette meg. A hidegháború alatt a barlangrendszer nagy része titkos objektumnak számított. 1985-ben újra bekövetkezett útbeszakadások miatt a szükséges helyeket megerő-sítették, és ekkor vezették be a várban a forgalomkorlátozást is.
A nyolcvanas évek végén itt kapott helyet az első magyar panoptikum, amit azonban hamar be kellett zárni, ugyanis a viaszfigurák a magas páratartalom miatt rothadásnak indultak.

Keresés

Linkek

www.idokep.hu

Utolsó kommentek

• Lineage 2 – A Legenda, veni: Szia John ! Köszönöm minden Lineage iránt érdeklődő blogolvasóm nevében... »

• Lineage 2 – A Legenda, JohnCovenant: Ön ego módon rákerestem a nevemre :) Nagy öröm volt... »

• Szabó Lőrinc: versek a havasról - /B. Radó Lili: Ünnep, Alysha: Szabó Lőrinc a kedvenc költőim egyike:) Gyönyörű verse mindig mosolyt... »

• Hiúságok hiúsága-Vanita di vanita, Enikő: Jajj, ez annyira jó... örök hálám a fonetikus kiejtésért, leizzadnék... »

• Wass Albert: MESE AZ ÉJJELI PÁVASZEMRŐL, veni: Köszönöm az útbaigazítást! Remélem most már tényleg az éjjeli pávaszem... »

Kategóriák

• 3D (39)
• Azért vagyunk a világon,hogy valahol otthon legyünk benne (8)
• Belpolitika (5)
• Budapest (81)
• Csajoknak (3)
• Fantasy (35)
• Film (18)
• Hírek (17)
• Humor (32)
• Irodalom - versek (169)
• Kázmér és Huba (6)
• Képek (159)
• KépregényM (8)
• Közeli (távoli:) helyeken (22)
• Szex- Test (7)
• Titkok és találmányok (5)
• Történelem (56)
• Tudomány (54)
• Videók (55)

Reményik Sándor:Lefelé menet

„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó.
Olyan szép, hogy már-már félelmetes,
Mégis: a hegyen lakni Vele jó.
Maradni: örök fészket rakni volna jó.
De nem lehet. Már sáppad a csoda,
Az út megint a völgybe lehalad.
Jézus a völgyben is Jézus marad.
De jaj nekünk!
Akik a völgybe Vele lemegyünk,
Megszabadított szemű hegy-lakók
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk.
Elfelejtjük az elsápadt csodát.
És lenn, a gomolygó völgyi borúban,
Az emberben, a szürke-szomorúban
Nem látjuk többé az Isten fiát.

Testvérem, társam, embernek fia.
Igaz: a hegyen nem maradhatunk.
Igaz: a völgyben más az alakunk,
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk.
Botránkozásul vagyok neked én
És botránkozásul vagy te nekem,
Mégis: legyen nekünk vigasztalás,
Legyen nekünk elég a kegyelem:
Hogy láttuk egymás fényes arculatját,
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen.

Kolozsvár, 1931. február 22.

GYERMEKKÉ TETTÉL

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.


Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

1936. május

Szabó Lőrinc:versek a havasról

II. ÉBREDÉS
Különbéke (1935)

Áttetsző arany ingében ragyogva
jött a nyári hajnal a réten át;
azt hitte, hogy még alszom, mert mikor
házam elé ért, elmosolyodott,
körülnézett s a nyitott ablakon
nesztelenül beugrott a szobámba,
aztán könnyű ingét ágyamra dobva
bebújt hozzám a takaró alá.
Azt hitte, hogy még alszom s megölelt
s én mozdulni sem mertem, félve, hogy
felébredek és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok… és húnyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát,
s mintha egyetlen érzék erejébe
gyült volna testem-lelkem minden éhe
és szomja és a beteljesedés
minden igérete, csak a tapintás
néma ajkával s vak szemeivel
szürcsöltem, láttam, éreztem, öleltem
az égi vendég ajándékait:
ujjainak játékában a napfény
lobogó lepkéit, karjában a
rét illatának harmatos husát
s egész testében az egymásbaringó
felhők mindenütt egyforma ölét.
Mondom, húnyt szemmel, mozdulatlanul
feküdtem ott a gyanútlan karokban,
de mikor végre álom s ébredés közt
félig tolvaj s fél-részeg öntudattal
megloptam az istenek gyönyörét,
nem bírtam tovább és csókolni kezdtem
és felütöttem szememet… Ő
ép fölnézett rám. A kedves mosoly
megüvegesedett rémült szemén,
arcán elsápadt és kigyúlt a szégyen:
Te meglestél!... – sikoltotta, s felugrott
és menekült, már az ablakhoz ért
és belefoszlott a hajnali égbe.
Én felültem és értelmetlenül
és soká bámultam magam elé:
szénaszag csapott be az ablakon,
messziről zúgott a hegyi patak,
a szoba még sötét volt, de a nap már
ágyamra tűzött, és a takarón
úgy pihent a fény tűzfátyola, mint
egy odadobott könnyű arany ing.